2010. február 11., csütörtök

Sajt 6 nap alatt

A napokban két sajtreceptet is kipróbáltam, és már fenem a fogam a többi, oltóanyagos receptre. Ez a kettő meglepően finomra sikerült, megéri azt a minimális munkát, amit belefektettem.

Vettem 3 liter tejet (zacskósat), belelöttyintettem egy bolti natur joghurtot. A kandalló mellett 2 nap alatt az egész joghurttá változott, beleraktam 3-4 gerezd fokhagymamasszát, 2 evőkanál sót, majd egy szitát kibéleltem konyharuhával, és beleötöttem az egész masszát. Fakanálra akasztottam, és belógattam egy lábasba, úgy, hogy az alja ne érjen le. 4 napig csepegett a hűtőben, közben időnként (összesen háromszor) megkevertem, hogy ne csak a massza külső része keményedjen. Most próbálkoztam azzal, hogy az eredeti recept szerint kis golyókat formázzak olajos kézzel, meg meghengergettem a darabkákat mindenféle magban, de legközelebb szerintem egy cserépedénybe teszem, és onnan fogjuk a kenyérre kenni.
A 3 literből majd egy kiló sajt lett.

Fénykép még nincs, mert már csak a nagyon bénák maradtak.

1 megjegyzés:

P.Irén írta...

Szia!

Most találtam rá az oldaladra. Tudnál adni egy mail elérhetőséget. Oltó ügyben (is) keresnélek.Az én mail címem: rozsakvarc961@gmail.com

Köszönettel: Irén