2010. február 11., csütörtök

Sajt pillanatok alatt

Ez a recept igazi meglepetés. 6 liter tejből lett 75-80 deka sajt, tegnap estére lett kész, és most már egy morzsányi sincs belőle.

Szóval felforraltam a 6 liter tejet, tettem bele egy púpos evőkanál sót, úgy főztem 2 percig. Beletettem majd 2 deci 10%-os ecetet, és további 2 percig forraltam. Elővettem a jól bevált tésztaszűrőt, kibéleltem ismét konyharuhával, és beleöntöttem mindent. Nálam tapasztaltabb barátném mesélte, hogy ezt a kicsapatást lehet citromlével is csinálni, és úgy a fennmaradó savó finom frissítőital. Kb negyed óra alatt kicsöpögött a folyadék nagy része, ezután nyomás alá helyeztem az egész pakkot, hogy formálódjon. Ezt konkrétan úgy csináltam, hogy a mosogatóba beletettem az szorosan összecsomózott konyharuhát, raktam rá egy deszkát és pár kiló cukrot. Noki ma eszkábált nekem sajtformát műanyag ételhordóból, mert szeret. Összevissza lyukasztgatta a tál oldalát és alját, és a tetejét is megfaragta úgy, hogy passzentosan beleférjen az edénybe, ezután csak ezt használom :)
Szóval pár óra alatt préselődött a sajt, majd - mivel már kihült - ehető állagú lett.
Még próbálkoztam sós pácolással, meg sófürdővel tartósítás céljából, de teljesen feleslegesen, mert szegény pára nem érte meg a 24 órát.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

nagyon finom volt és nagyon örülök,hogy elkezdtél sajtot készíteni

Orsi írta...

Detti, tejsavó marad vissza, azt hiszem az nem ugyan az mint az író!
Krisnások ebben főzik meg a rizst, nagyon finom lesz benne, én is ezt szoktam, ha frissítőt készítenek, akkor, úgy teszik, mintha limonádét csinálnának, vagy paradicsomlevet, vagy friss mentával tea félét. Szóval a visszamaradt jó pár liter tejsavó felhasználási lehetősége szerteágazó, határt csak a fantáziánk szabhat!

Detti írta...

Köszi, Orsi, mindjárt helyesbítem a bejegyzést, most még csak ismerkedek ezekkel a fogalmakkal, amit például az is eléggé megnehezít, hogy német szakirodalmat vettem hozzá. Már próbálkoztam az oltós sajtkészítéssel is, született gomolyám, füstölt sajtom, meg parenyicám is.